Halper László

1966-ban születtem egy zenész dinasztia tagjaként. Édesanyám családjában visszamenőleg 300 évre minden férfi zenész volt. Nagypapám Mágó Károly híres prímás volt, 1932-ben Görögországban több lemeze is megjelent a Columbia kiadónál.

Én 5 évesen kezdtem hegedülni, majd 13 éves koromban egy fekete blues gitáros hatására a gitárra váltottam. 20 évesen felvettek a jazz-konziba, ahol Babos Gyula volt a tanárom. 1991-ben friss diplomámmal Kőszegi Imre zenekarába kerültem, de még ebben az évben folytattam tanulmányaimat a bécsi amerikai iskolában az American Institute of Music-ban. Itt bekerültem a basszusgitár tanár Angus Thomas zenekarába a Culture Kingsbe. Ő olyan világsztárokkal játszott, mint Miles Davis, Buddy Miles. Ezzel párhuzamosan koncerteztem a Starting Points nevű zenekarommal.

1995-ben tanulmányútra mentem Ausztráliába, ahol megismerkedtem valamint együtt játszottam Orszáczki Jackie -vel. Sydneyben ismerkedtem meg John Scofield-el is, aki megtisztelt azzal , hogy meghallgatta a demo kazettámat. Erről nagyon pozitívan nyilatkozott, amit mondott mottóként felkerült azt első lemezem (Urban Noises) borítójára. Még ebben az évben (1995-ben) játszottam egy CD-n, amelyre a Bluseum kiadó kért fel, ez volt az első bemutatkozó kiadványuk Bluseum címmel. Saját zenekarom mellet 2 évig dolgoztam Deák Bill Gyulával is. 2002-ben jelent meg első önálló CD-lemezem Urban Noises címmel . Ezután ezen a néven együttest alapítottam (Kosztyu Zsolt - basszusgitár, Paczkó János - bill.hangszerek, szemplerek). Az Urban Noises együttessel 2004-ben jelentettem meg Gray Days című lemezemet, melyen Orszaczki Jackie is közreműködött. A lemezbemutató koncertet 2004 nyarán a Millenáris Theátrumban tartottuk. Későbbiekben az Urban Noises két állandó vendéggel bővült - Kathy Horváth Lajos - hegedű, és a Sierra Leone-i Alfred Sankoh - percussion.

2006-ban alapítottam Off Abbey Road nevű zenekaromat, amellyel - Beatles és Jimi Hendrix számokat játszunk jazz feldolgozásban. Tagok: Kőszegi Imre - dob, Orbán György - bőgő, Lakatos Gyula - zongora. Ezzel egy időben hoztam létre az Off Abbey Road Acoustic együttest, ebben egy vonósnégyes, és Mogyoró Kornél (percussion) játszik rajtam kívül.

Rádiózni 2002-ben kezdtem a Rádió C-ben mint szerkesztő, műsorvezető. Az első sorozatomnak Zenészlegendák volt a címe, melyben legendás roma zenészeknek állítottam emléket (többek között Mágó Károly, Bacsik Elek, Banyák Kálmán, stb) . A sorozatban bemutatott zenészekről 2004-ben könyvet is megjelentettem azonos címmel. A sorozatban elhangzó legjobb felvételek 2007-ben jelentek meg CD-lemezen „Legendás romazenészek felvételei” címmel. Közreműködtem a „Széttört álmok” című könyv megírásában is, amely a Syrius együttes hiteles történetét dolgozza fel.
A Rádió C-ben jelenleg a Zenetárlat című műsorom hallható vasárnap esténként 8-kor, valamint hétfőtől péntekig a Sun Csak című műsort vezetem és szerkesztem 13-tól 14.30-ig.

A Band of Gypsys Reincarnation nevű formációmmal Jimi Hendrix-számok jazz feldolgozásait játszom. 2004-ben Jimi Hendrix halálának 40. évfordulójára jelentettem meg a 40 Years After című CD-t, amely Randy Brecker közreműködésével készült. 2012 októberében nagyszabású koncerttel emlékeztünk meg Jimi Hendrix 70. születésnapjáról. A ritmusszekciót két világhírű muzsikus, Steve Gadd és Eddie Gomez alkotta. A koncerten a zenekar állandó szólistája, Fekete István trombitált.

Interjú a Gitár Magazin 2008. téli számában

Off Abbey Road Off Abbey Road Off Abbey Road Off Abbey Road